ASP.NET for Mobiles

Tapasztalatom szerint kevesen használják és még kevesebben tudják, hogy ASP.NET platformon nem csak asztali, hanem mobil böngészőkre is lehet webalkalmazást fejleszteni.

A rendszer alapja, hogy az ASP.NET rendelkezik egy olyan adatbázissal, ami tartalmazza a mobil eszközök képességeit, ami persze csak akkor működik jól, ha az új eszközök megjelenésével ez az adatbázis is frissül. Korábban a Microsoft ún. Device Update-eket adott ki, ezekből azonban 2003. decemberi az utolsó, nem is érdemes bajlódni vele.

Az ASP.NET 2.0 megjelenése óta azonban ennek az adatbázisnak a kezelése sokkal egyszerűbb, mindössze egy .browser kiterjesztésű XML fájlt kell az App_Browsers\Devices mappába elhelyeznünk. Ilyen Mobile Device Browser File-ból itt érdemes a legfrissebbet keresnünk, ezt a projectet a Live csapat hozta létre és tartja karban: http://mdbf.codeplex.com/

A hivatalos ASP.NET for Mobiles oldalon egyébként nem sok infót találunk erről a területről, de a hírek szerint az ASP.NET 4.0-ban ez változni fog, hiszen maga a rendszer is jelentősen módosul:

  • A System.Web.Mobile.dll összes osztálya elavult, azaz obsolete lesz.
  • Drasztikusan megváltozik a fent említett browser fájl, a mobil és a desktop böngészők leírásai is frissülnek, a régiek pedig (pl. IE 6 előttiek) kikerülnek.
  • A tervek szerint a böngésző definíciók leírása provider alapú lesz, tehát valószínűleg könnyebben lesz bővíthető.


Balássy György (MS RD, ASP.NET MVP, MCTS)

Balássy György (MS RD, ASP.NET MVP, MCTS) Villamosmérnök, a BME Automatizálási és Alkalmazott Informatikai Tanszékén webportálok fejlesztését oktatja. 2000 óta foglalkozik a Microsoft .NET platformjával, melynek meghonosításában jelentős szerepet vállalt előadóként, konzulensként és A .NET Framework és programozása című könyv társszerzőjeként. Az MSDN Kompetencia Központon belül a Portál Technológiák Csoport vezetője, szakterülete web alapú rendszerek fejlesztése és üzemeltetése. 2004-ben Magyarországon elsőként kapta meg a Most Valuable Professional címet, majd 2005 óta a Microsoft magyarországi regionális igazgatója. Publikációi a Technet Magazinban, az MSDN Kompetencia Központ honlapján és szakmai blogjában olvashatóak.

2009.08.11. 10:37:14 | Permalink | Hozzászólások: 0 | Tárgyszavak: ,


  • Firefoxban nem jön be az oldal

    Balássy György (MS RD, ASP.NET MVP, MCTS) Webfejlesztés közben nagyon gyakran kerül elő az a probléma, hogy az alkalmazásunk Internet Explorer alól tökéletesen megy, Firefoxban viszont nem jelenik meg semmi. Olyan, mintha nem működne a névfeloldás, vagy a böngésző nem találná meg a szervert. Még ilyen üzenetet is kaphatunk. Tovább »
  • VaryByParam gond

    Dávid Zoltán Ez ismét csak egy rövid megjegyzés, azért, hogy legközelebb ne szívjak vele. Ha oldal OutputCache esetén külön szeretnénk gyorsítótárazni POST/QueryString paraméterek alapján, akkor ezt a VaryByParam attribútumban jelezhetjük. Az MSDN alapján ezeket a paramétereket vesszővel kell elválasztani. Nekem nem működött így. Viszont pontosvesszővel igen. Tovább »


Írja meg Ön is véleményét!


Hozzászólásokat csak regisztrált, bejelentkezett felhasználóktól tudunk elfogadni!

Hozzászólások