Az Internet Information Services 7 telepítése

Az Internet Information Services 7-ről szóló egyik korábbi cikkünkkel kapcsolatban számos visszajelzést kaptunk, melyeken felbuzdulva screencast sorozatot indítunk az IIS 7 használatáról. A videók összeállításakor elsősorban az üzemeltetői feladatokat tartottuk szem előtt, azonban ezeknek a funkcióknak az ismerete webfejlesztők számára is nélkülözhetetlen. Az első részben az IIS 7 telepítésével ismerkedünk meg.

Áttekintés

01-Telepites A Windows Server 2008-ban az egyes funkciók úgynevezett szerepkörökhöz vannak rendelve, azaz a kiszolgáló egyes szolgáltatásait szerepkörökön keresztül telepíthetjük és kapcsolhatjuk be. Számos más szerepkör mellett (például Active Directory, DNS, fájl megosztás stb.) a webkiszolgálót is egy szerepkörként telepíthetjük a szerverre.

A Windows Server 2008 webkiszolgálója, az Internet Information Services 7, számos architekturális újdonságot hordoz. Az egyik fontos jellemzője, hogy a webkiszolgáló immár nem egyetlen monolit rendszer, hanem közel 40 kisebb komponensből áll, melyek közötti függőségeket a telepítő automatikusan képes kezelni. Biztonsági okokból az alapértelmezett telepítés mindössze 11 komponenst (angolul role services) telepít fel, melyekkel a szerver csak statikus tartalmak hitelesítés nélküli kiszolgálására lesz képes. Amennyiben másra van szükségünk, akkor a Server Manager segítségével grafikusan, a ServerManagerCmd.exe és a PkgMgr.exe segítségével pedig parancssorból adhatunk hozzá vagy távolíthatunk el komponenseket a rendszerből.

Demó

A demóban előbb bemutatjuk, hogyan telepíthetjük az IIS 7 webkiszolgálót és egyes komponenseit a Server Manager segítségével grafikusan felületen, a ServerManagerCmd.exe segítségével pedig parancssoron keresztül.

A videó a képre kattintva megtekinthető böngészőben vagy a kép alatti linkre kattintva letölthető:

Telepítés

Letöltés: 01_IIS7_Telepites_(Balassy_Gyorgy).wmv (14:21, 62.2 MB)

Első lépések

Az IIS7 telepítéséhez indítsuk el a Start Menüből a Server Managert, majd válasszuk ki középen a Roles Summary csoportot és kattintsunk az Add Roles gombra. Az Add Roles Wizard varázsló Select Server Roles lépésében jelöljük be a Web Server (IIS) opciót.

Jó tudni

A ServerManagerCmd.exe képes válaszfájl feldolgozására is, azaz paraméterként átadhatunk neki egy bemeneti XML fájlt, amelyben megadjuk, hogy milyen komponenseket szeretnénk feltelepíteni. A válaszfájl megadásához használjuk a –inputPath parancssori kapcsolót. Ha nem szeretnénk futtatni a parancsot, hanem csak a várható eredményre vagyunk kíváncsiak, használjuk a –whatif paramétert.

További információk

A cikk a Microsoft TechNet Portál támogatásával készült.

Technet


wmv 01_IIS7_Telepites_(Balassy_Gyorgy).wmv (63783 kB) Lejátszás böngészőben »


Balássy György (MS RD, ASP.NET MVP, MCTS)

Balássy György (MS RD, ASP.NET MVP, MCTS) Villamosmérnök, a BME Automatizálási és Alkalmazott Informatikai Tanszékén webportálok fejlesztését oktatja. 2000 óta foglalkozik a Microsoft .NET platformjával, melynek meghonosításában jelentős szerepet vállalt előadóként, konzulensként és A .NET Framework és programozása című könyv társszerzőjeként. Az MSDN Kompetencia Központon belül a Portál Technológiák Csoport vezetője, szakterülete web alapú rendszerek fejlesztése és üzemeltetése. 2004-ben Magyarországon elsőként kapta meg a Most Valuable Professional címet, majd 2005 óta a Microsoft magyarországi regionális igazgatója. Publikációi a Technet Magazinban, az MSDN Kompetencia Központ honlapján és szakmai blogjában olvashatóak.

2009.02.02. 10:14:23 | Permalink | Hozzászólások: 0 | Tárgyszavak: ,


  • Webhelyek, mappák és alkalmazások az IIS 7-ben

    Balássy György (MS RD, ASP.NET MVP, MCTS) Az IIS 7 felügyeletével kapcsolatos alapfeladatok közé tartozik egy mappa tartalmának publikálása a webkiszolgálóra. Ehhez először egy webhelyet (site) kell létrehoznunk, amelynél ún. kötések (bindings) segítségével határozzuk meg, hogy milyen IP címre, port számra, hoszt névre és protokollra érkező kérések esetén kell a webkiszolgálónak ehhez a webhelyhez irányítania a klienst. A webhelyekhez mindenképpen meg kell adnunk egy fizikai mappát (content directory, physical path), amelyben a webhelyhez tartozó fájlok találhatóak. A fizikai mappákon kívül az IIS Managerben létrehozhatunk virtuális mappát (virtual directory) is, amelyhez tartozó álnév (alias) megjelenik az... Tovább »
  • Mi kell a .NET Frameworkből?

    Balássy György (MS RD, ASP.NET MVP, MCTS) Igazat kell adnom azoknak, akik szerint a .NET Framework óriási és képtelenség ismerni az egészet alfától omegáig. Már az is jó kérdés, hogy a Frameworkben található számos technológia közül egyáltalán melyiket érdemes megtanulni, mire lesz szükségem? Scott Hanselman kérdőíve ad néhány tippet a kérdés megválaszolásához. Tovább »


Írja meg Ön is véleményét!


Hozzászólásokat csak regisztrált, bejelentkezett felhasználóktól tudunk elfogadni!

Hozzászólások