Dual boot VHD-ból

Új gépet telepítek és azt találtam ki, hogy lesz rajta egyszerre egy Windows 7 és egy Windows Server 2008 R2 is. A Windows 7 fog a C: meghajtóról bootolni és a hozzá tartozó összes adat a W: meghajtón lesz. A Windows Server 2008 R2-t VHD-be telepítem, amit szintén a W: meghajtón fogok elhelyezni. Már jó ideje nem használtam dual bootot, mert zavart a sok partíció, de most úgy döntöttem, adok egy esélyt a VHD bootnak. Meglepett, hogy mennyire egyszerű mindezt összehozni.

A Windows 7-et simán (már amennyire egy 64-bites oprendszer és a hozzá tartozó driverek telepítése sima lehet – nem az) sikerült feltelepíteni a szokásos módon a C: meghajtóra. Windows 7 alól megformáztam a második (illetve mivel a telepítő csinál egy plusz partíciót, valójában harmadik) partíciót és elneveztem W:-nek. Szerencsére volt már készen egy Windows Server 2008 R2 VHD image-em, amit bemásoltam erre a partícióra. A VHD-n mindössze annyit módosítottam, hogy előtte lesysprepeltem:

  sysprep /generalize /oobe /shutdown

Ezek után jött a Boot Configuration Database matatás, amit a Windows 7 Command Promptjából végeztem el. A biztonság kedvéért először készítettem egy backupot:

  bcdedit /export w:\bcd.backup

Azután duplikáltam a Windows 7 boot beállításait és adtam neki egy nevet, ami a boot menüben meg fog jelenni:

  bcdedit /copy {default} /d "Windows Server 2008 R2 VHD"

Ez visszaad egy GUID-ot, amire szükségünk lesz, tehát érdemes bekapcsolni a Command Prompton a Quick Edit Mode-ot. Itt jön a lényeg:

  bcdedit /set {az előbbi GUID} device vhd=[W:]\ws2008r2.vhd
  bcdedit /set {az előbbi GUID} osdevice vhd=[W:]\ws2008r2.vhd

Ennyi, ettől kezdve indításkor megjelenik a boot menü és lehet operációs rendszert választani.

Ahogy írtam, nekem volt készen egy másik gépen előkészített VHD image-em. Ha nem lett volna, akkor elvileg a következő a megoldás:

  1. Indítsuk el DVD-ről a Windows Server 2008 R2 telepítőjét a szokásos módon.
  2. Amikor megjelenik a partícióra kiválasztására szolgáló “Where do you want to install Windows?” ablak, akkor Next helyett nyomjunk Shift+F10-et, mire kapunk egy szép fekete Command Promptot.
  3. Command Promptban DISKPART-tal hozzunk létre egy új VHD-t:
    • create vdisk file=w:\ws2008r2.vhd type=expandable maximum=50000 
      select vdisk file=w:\ws2008r2.vhd
      attach vdisk
      exit
  4. EXIT beírásával lépjünk ki a Command Promptból.
  5. A Refresh gombra kattintva a lehetséges célpartíciók között meg fog jelenni az imént létrehozott VHD is, amire a szokásos módon telepíthetjük az operációs rendszert.

A Windows Server 2008 R2 simán elindult, a Sysprep miatt természetesen első alkalommal lassan, de miután ráillesztette magát az új vasra, ment minden rendesen. Annyi zavart csak, hogy a Windows 7 által készített 100 MB-os boot partíció is megjelent, amit úgy tüntettem el, hogy elvettem tőle a betűjelet.



Balássy György (MS RD, ASP.NET MVP, MCTS)

Balássy György (MS RD, ASP.NET MVP, MCTS) Villamosmérnök, a BME Automatizálási és Alkalmazott Informatikai Tanszékén webportálok fejlesztését oktatja. 2000 óta foglalkozik a Microsoft .NET platformjával, melynek meghonosításában jelentős szerepet vállalt előadóként, konzulensként és A .NET Framework és programozása című könyv társszerzőjeként. Az MSDN Kompetencia Központon belül a Portál Technológiák Csoport vezetője, szakterülete web alapú rendszerek fejlesztése és üzemeltetése. 2004-ben Magyarországon elsőként kapta meg a Most Valuable Professional címet, majd 2005 óta a Microsoft magyarországi regionális igazgatója. Publikációi a Technet Magazinban, az MSDN Kompetencia Központ honlapján és szakmai blogjában olvashatóak.

2009.12.22. 5:40:47 | Permalink | Hozzászólások: 0 | Tárgyszavak:


  • Windows Virtual PC hardver támogatás nélkül

    Balássy György (MS RD, ASP.NET MVP, MCTS) Nem mondom, hogy kifejezetten boldog voltam, amikor anno kiderült, hogy a Windows 7-hez új virtualizációs technológia jön. Bár a Windows XP Mode nagyon jó ötlet, bizony volt gépem, ahol a Windows 7 átállás egyben a virtuális gépek elfelejtését is jelentette a megfelelő hardver támogatás hiánya miatt. Különösen az volt bosszantó, hogy simán fel lehetett telepíteni a WVPC-t, lehetett virtuális masinákat konfigurálni, majd a virtuális gép indulásakor jött a bal horog: “Windows Virtual PC cannot start because this computer does not support hardware-assisted virtualization.” Ez a probléma most végre megszűnt. Tovább »
  • Vista SP2 és Windows Server 2008 SP2 CPP

    Balássy György (MS RD, ASP.NET MVP, MCTS) Készül a Vista és a Windows Server 2008 második javítócsomagja, a fejlesztés most érkezett a nyilvános béta fázishoz. Érdemes kicsit előretekinteni, hogy mire is számíthatunk. Tovább »


Írja meg Ön is véleményét!


Hozzászólásokat csak regisztrált, bejelentkezett felhasználóktól tudunk elfogadni!

Hozzászólások