Időzített shutdown

Hétvégén megint áramszünet volt nálunk, szerencsére ezúttal előre szóltak róla. Ilyenkor mindig leállítjuk a szervereket, hogy a visszakapcsolási tranziensek több tápegységet ne tegyenek tönkre. A Balaton mellett azonban nem volt sem kedvem, sem lehetőségem ezzel foglalkozni, ezért előre kellett gondolkodnom.

Így aztán még a szabadságom előtt elővettem az érintett szervereken a Task Schedulert és beállítottam az alábbi parancs végrehajtását ütemezve:

C:\Windows\System32\shutdown.exe /p /f /d p:0:0



Balássy György (MS RD, ASP.NET MVP, MCTS)

Balássy György (MS RD, ASP.NET MVP, MCTS) Villamosmérnök, a BME Automatizálási és Alkalmazott Informatikai Tanszékén webportálok fejlesztését oktatja. 2000 óta foglalkozik a Microsoft .NET platformjával, melynek meghonosításában jelentős szerepet vállalt előadóként, konzulensként és A .NET Framework és programozása című könyv társszerzőjeként. Az MSDN Kompetencia Központon belül a Portál Technológiák Csoport vezetője, szakterülete web alapú rendszerek fejlesztése és üzemeltetése. 2004-ben Magyarországon elsőként kapta meg a Most Valuable Professional címet, majd 2005 óta a Microsoft magyarországi regionális igazgatója. Publikációi a Technet Magazinban, az MSDN Kompetencia Központ honlapján és szakmai blogjában olvashatóak.

2009.08.10. 8:31:39 | Permalink | Hozzászólások: 0 | Tárgyszavak:


  • Web Slice készítése Alternative Display Source fejlesztési minta használatával (19:25)

    Fekete Krisztián A Web Slice-al foglalkozó sorozatunk előző két részében megismert fejlesztési mintákkal létrehozott Web Slice-ok testreszabhatóságának sajnos vannak korlátjai. Ezekben a web szeletekben nem használhatunk scripteket (pl.: JavaScriptet), illetve ActiveX kontrolokat sem. Nem esett szó továbbá eddig a Web Slice-ok dizájnolhatóságáról sem. A standard valamint az Alternative Update Source módszerekkel készített web szeletek esetén ez utóbbi téren is kompromisszumok kötésére kényszerülünk. Az Alternative Display Source minta azonban az összes imént említett problémára kínál valamilyen alternatív megoldást. Tovább »
  • Visual Studio 2010 Help Library Manager

    Balássy György (MS RD, ASP.NET MVP, MCTS) Aki telepítette már a Visual Studio 2010 Beta 2-t, annak bizonyára feltűnt, hogy a telepítés végén lévő link, amivel az offline MSDN Library-t szoktuk telepíteni, nem kattintható. Most még csak disabled, de mire a VS 2010 RTM lesz, minden bizonnyal teljesen el fog tűnni ez a menüpont onnan. Tovább »


Írja meg Ön is véleményét!


Hozzászólásokat csak regisztrált, bejelentkezett felhasználóktól tudunk elfogadni!

Hozzászólások