Javaval települ a Silverlight, ez már a vég?

Épp Javat telepítek a böngészőbe és nem hiszek a szememnek: jön vele a Silverlight! Pontosabban telepíthetjük vele az MSN Toolbart, aminek pedig az az érdekessége, hogy teljesen Silverlight alapú, azaz amikor az MSN Toolbart telepítem, települ a Silverlight is.

Java Setup: MSN Toolbar

Az MSN Toolbar egész felhasználói felülete valójában XAML, a böngésző shell pedig kontrollként hosztolja a Silverlightot. Magyarul akár az MSN Toolbart, akár a JRE-t telepíti valaki a gépére, lesz a gépén Silverlight 2 is. Ez a tény valahogy kimaradt a press release-ből :) Gondolom a Sun annyira nem rajongott az ötletért, ezért az ily módon települő Silverlightot csak az MSN Toolbar tudja használni, tehát ha kellene a böngésző plugin is, akkor a felhasználónak külön kell telepítenie a Silverlightot (ismét) :(

Egyébként, csak hogy egy kicsit a jövőbe nézzünk, hamarosan az összes Live kliens alkalmazás is alapértelmezés szerint telepíteni fogja a Silverlight 2-t (persze out-out lesz). Scott novemberben még azt írta, hogy az interneten most minden negyedik gépen van Silverlight, de úgy látom nagyon dolgoznak rajta, hogy ez az arány jobb legyen :)



Balássy György (MS RD, ASP.NET MVP, MCTS)

Balássy György (MS RD, ASP.NET MVP, MCTS) Villamosmérnök, a BME Automatizálási és Alkalmazott Informatikai Tanszékén webportálok fejlesztését oktatja. 2000 óta foglalkozik a Microsoft .NET platformjával, melynek meghonosításában jelentős szerepet vállalt előadóként, konzulensként és A .NET Framework és programozása című könyv társszerzőjeként. Az MSDN Kompetencia Központon belül a Portál Technológiák Csoport vezetője, szakterülete web alapú rendszerek fejlesztése és üzemeltetése. 2004-ben Magyarországon elsőként kapta meg a Most Valuable Professional címet, majd 2005 óta a Microsoft magyarországi regionális igazgatója. Publikációi a Technet Magazinban, az MSDN Kompetencia Központ honlapján és szakmai blogjában olvashatóak.

2008.12.04. 12:06:40 | Permalink | Hozzászólások: 0 | Tárgyszavak:


  • ASP.NET fejlesztők vs. Javascript

    Dávid Zoltán Az ASP.NET AJAX vezérlők megejelenése óta egyre kevésbé hivatkozhat arra az ember, hogy "kérem én szerveroldali fejlesztő vagyok, hagyják a javascriptet másra, csináljuk meg a dolgot szerveroldalon". Kínos, ha a megrendelő az UpdatePanel-ből azt a következtetést vonja le, hogy milyen szépen megy MS platformon a javascript fejlesztés. Az IE DOM vs. W3C DOM őrület nagyon keserves éjszakákat szokott nekem okozni. Tovább »
  • WorkItemTypeDeniedOrNotExistException

    Balássy György (MS RD, ASP.NET MVP, MCTS) Ebbe a szép hibaüzenetbe tegnap futottunk bele, miközben Visual Studioban egy TFS work itemet akartunk megtekinteni. Tovább »


Írja meg Ön is véleményét!


Hozzászólásokat csak regisztrált, bejelentkezett felhasználóktól tudunk elfogadni!

Hozzászólások