Run as Admin egy kattintásra Windows 7-en

Bizony gyakran előfordul, hogy Windows 7-en vagy Server 2008-on valamelyik MMC-t (például az IIS Managert) rendszergazdai jogosultságokkal kellene elindítanunk. Ekkor a szokásos megoldás a körülményes jobb klikk –> Run as Administrator menüpontra kattintás, amit bármelyik parancsikonon megspórolhatunk, ha a bal egérgombos kattintás közben nyomjuk a CTRL+SHIFT párost.

Köszönet Viktornak a tippért.



Balássy György (MS RD, ASP.NET MVP, MCTS)

Balássy György (MS RD, ASP.NET MVP, MCTS) Villamosmérnök, a BME Automatizálási és Alkalmazott Informatikai Tanszékén webportálok fejlesztését oktatja. 2000 óta foglalkozik a Microsoft .NET platformjával, melynek meghonosításában jelentős szerepet vállalt előadóként, konzulensként és A .NET Framework és programozása című könyv társszerzőjeként. Az MSDN Kompetencia Központon belül a Portál Technológiák Csoport vezetője, szakterülete web alapú rendszerek fejlesztése és üzemeltetése. 2004-ben Magyarországon elsőként kapta meg a Most Valuable Professional címet, majd 2005 óta a Microsoft magyarországi regionális igazgatója. Publikációi a Technet Magazinban, az MSDN Kompetencia Központ honlapján és szakmai blogjában olvashatóak.

2009.08.27. 8:49:18 | Permalink | Hozzászólások: 0 | Tárgyszavak: ,


  • Amikor a ListView nem az igazi

    Balássy György (MS RD, ASP.NET MVP, MCTS) Az ASP.NET-ben megjelent ListView vezérlő igazi főnyeremény, tud mindent, amit kell, kézbentartható vele a generált HTML kód, ráadásul van hozzá designer támogatás is a Visual Studioban. Csak éppen vízfejűbb, mint bármely más listás adatmegjelenítő vezérlő. Tovább »
  • Kommunikáció ASP.NET és Silverlight között

    Balássy György (MS RD, ASP.NET MVP, MCTS) Mostanában divat azon vitatkozni, hogy az ASP.NET vagy a Silverlight-e a jövő webfejlesztő technológiája. Különösen az utóbbi hívei között vannak olyanok, akik szeretik azt hinni, hogy kis kedvencük minden helyzetben tökéletes választás. Szerintem a két technológiát együtt fogjuk használni a jövőben: amit nem lehet vagy nem célszerű a böngészőben megoldani, ott fogunk a böngésző bővítményhez folyamodni. Ehhez persze nélkülözhetetlen, hogy a két világ tudjon egymással kommunikálni. Tovább »


Írja meg Ön is véleményét!


Hozzászólásokat csak regisztrált, bejelentkezett felhasználóktól tudunk elfogadni!

Hozzászólások