Toshiba Tecra S10 és az ujjlenyomat olvasás Win7 x64 alatt

Nemrég telepítettem egy Toshiba Tecra S10 laptopra 64-bites Windows 7-et. Gyakorlatilag minden eszközzel sikerült pillanatok alatt megbirkóznom, de az ujjlenyomat olvasónak olyan sajátosságai vannak, hogy azt már fel kell jegyeznem magamnak és az utókornak.

A gépben egy AuthenTec AES1610 típusú olvasó van, ami egy jó terméknek tűnik (kolléga HP gépén az ottani szoftverrel panasz nélkül megy). A gyárilag előre telepített Vistán az AuthenTec TrueSuite szoftverével lehetett kezelni az ujjlenyomatokat, de mivel telepítő nem volt hozzá, így kénytelen voltam a Toshiba oldaláról letölteni a “Fingerprint Software”-t, szerencsére van belőle 64-bites. Már ott elkezdtem gyanakodni, amikor ugyanezen a letöltő oldalon találtam egy “Fingerprint Software Uninstaller”-t is.

A letöltés és a telepítés simán ment, de a konfigurálásnál folyton elakadtam. Gyakorlatilag az összes settings jellegű opció disabled volt és csak az Enroll (ujjlenyomat rögzítése) volt elérhető. Ha végigküzdöttem a varázslót, akkor az alábbi kimenetek egyikét értem el:

  • 3x bevittem a lenyomatot, de a 3 ellenőrző olvasásból csak az első kettő sikerült, a 3., 4., 5., 6. stb. soha.
  • A varázsló végén hibaüzenet: Operation Failed. Duplicate templates already exist.
  • A varázsló végén hibaüzenet: Input password is incorrect. Please retype current password.
  • Az ujjlenyomatokat sikerült rögzíteni, de bejelentkezni soha nem sikerült.

Felszántottam a webet, nem csak én küzdök hasonlóval. Ennek a szoftvernek vagy nagyon egyedi igényei vannak, vagy nagyon el van rontva.

Tapasztalatok:

  • Az AuthenTec jelenleg külön nem teszi elérhetővé a szoftvert, csak a PC gyártókon keresztül érhető el. A jövőben ez talán változni fog. Már Toshiba FingerPrint Utility (TFPU) néven fut és teljesen a Toshiba kezében van, de fórumokban sikerült ráakadni az alábbi linkre, ahonnan még a Windows 7 béta idején az AuthenTec által készített driver és szoftver tölthető le (nem próbáltam ki, de hátha segít valakin): http://win7beta.authentec.com/
  • Ellentmondásos információkat találtam arról, hogy pontosan hol tárolódnak az ujjlenyomatok, “Secure sensor-flash storage”-ban, vagy a diszken.
    • Az biztos, hogy nem operációs rendszer függő helyen, tehát dual boot esetén azt el kell felejteni, hogy több operációs rendszerből használjuk az olvasót.
    • Összesen maximum 20 lenyomat tárolható, ami lehet 1 felhasználó összes végtagjának a lenyomata vagy 20 felhasználótól 1-1 minta.
  • Windows bejelentkezés, mappa titkosítás, weboldalakra bejelentkezés működik tökéletesen Windows 7 x64 alatt, akár munkacsoportban, akár tartományban. Időnként előfordul, hogy boot után az első loginnál nem eszi meg az ujjlenyomatot, de később unlockolásra már jól használható.
  • A weboldalakra bejelentkezés csak 32-bites IE alatt megy (egy ronda sárga csík jelenik meg a weboldalak tetején), 64-bites IE és FF alatt nem. Nem minden weboldallal boldogul.
  • Fontos: Arra figyelni kell, hogy két felhasználónak ne legyen azonos bejelentkezési neve, még akkor sem, ha csak az egyikhez vettünk fel ujjlenyomatot. pl. ne legyen HELYIGÉP\user1 és TARTOMÁNY\user1 még akkor sem, ha TARTOMÁNY\user1 soha nem fogja használni ezt a gépet. A fenti kriptikus hibaüzenetek és jelenségeket idézheti elő.
  • A Delete All Fingerprints opció csodákra képes, nem csak törli a korábban rögzített lenyomatokat, hanem látszólag teljesen resetel mindent, ha gond van, érdemes kipróbálni.
  • A beállítások egy része csak Run as administrator módban érhető el. A beállító ablak alján található Run as administrator opció hasznos, de úgy vettem észre, hogy nem megbízható: néha akkor is megjelenik, amikor adminként futtatjuk és néha akkor sem, ha Gipsz Jakabként.

Végül lett egy használható rendszerem, de ezzel a hardverrel többet küzdöttem, mint az oprendszerrel és az összes többi hardverrel együttesen.



Balássy György (MS RD, ASP.NET MVP, MCTS)

Balássy György (MS RD, ASP.NET MVP, MCTS) Villamosmérnök, a BME Automatizálási és Alkalmazott Informatikai Tanszékén webportálok fejlesztését oktatja. 2000 óta foglalkozik a Microsoft .NET platformjával, melynek meghonosításában jelentős szerepet vállalt előadóként, konzulensként és A .NET Framework és programozása című könyv társszerzőjeként. Az MSDN Kompetencia Központon belül a Portál Technológiák Csoport vezetője, szakterülete web alapú rendszerek fejlesztése és üzemeltetése. 2004-ben Magyarországon elsőként kapta meg a Most Valuable Professional címet, majd 2005 óta a Microsoft magyarországi regionális igazgatója. Publikációi a Technet Magazinban, az MSDN Kompetencia Központ honlapján és szakmai blogjában olvashatóak.

2010.01.06. 6:09:28 | Permalink | Hozzászólások: 0 | Tárgyszavak: ,


  • Az IE 6-nak mennie kell

    Balássy György (MS RD, ASP.NET MVP, MCTS) Biztos sokakhoz már eljutott a hír, megjelent az Internet Explorer 8, ingyenesen letölthető, telepíthető, telepítendő! Én a béta 1 változattól kezdve használom és bevallom semmi problémám nem volt vele. Ha egy webhely nem támogatta, a Compatibility View segítségével akkor is tökéletesen lehetett használni az oldalt. Merem ajánlani. A korábbi verzióknak, különösen az IE 6-nak immár mennie kell! Tovább »
  • Seven – Ready To Go

    Balássy György (MS RD, ASP.NET MVP, MCTS) Ahogy előzetes megígérték – még júliusban – elkészült a Windows 7 és a Windows Server 2008 R2! Nem tudom, hogy ki miért fog átállni, át fog-e egyáltalán, összeszedtem néhány kedvenc és nem annyira kedvenc feature-ömet. Tovább »


Írja meg Ön is véleményét!


Hozzászólásokat csak regisztrált, bejelentkezett felhasználóktól tudunk elfogadni!

Hozzászólások