VS 2010: szeretlek is meg nem is

Nagyon vártuk már, hogy elkészüljön a .NET 4.0 és vele együtt egy újabb és jobb Studio, ami hétfőn végre be is következett. Kedden fel is kúszott a gépemre, de nem felhőtlen az örömöm.

Kezdjük a jó hírekkel

A Visual Studio 2010-zel a Microsoft nagy bravúrt hajtott végre: előre megmondták, hogy mikor fog elkészülni, addigra tényleg megcsinálták ÉÉÉÉS letölthetővé is tették az MSDN előfizetők számára. Régen volt már ilyen! Sőt, ha hozzátesszük, hogy már az MSDNAA-ban is elérhető (adminnak manuálisan engedélyeznie kell a Hosted ELMS opciók között), akkor talán sohasem. A Studioból továbbra sincs x64-es verzió, de szerencsére az x86-os is kiválóan fut 64-biten (bár azért a readme-ben elég sok 64-bites issue van, nem is olvastam végig), sőt gond nélkül működik side-by-side a régi verzióval.

Az Ultimate Edition telepítője 2334 MB, de gondoltak arra is, aki nem akar ennyit töltögetni: a Web Installer mindössze 4 MB. Óvatosan a web installerrel, mert nem kürtöli világgá, de valójában trial verziót telepít. Míg a teljes nagy ISO beégetve tartalmazza a termékkulcsot (pre-pidded, de kinyerhető) és a telepítő nem is kéri, addig a Web Installernek utólag meg kell adni egy kulcsot (tehát nem kell újratelepíteni), ha nem akarjuk, hogy lejárjon. A kulcsok már elérhetők az MSDN előfizetők számára.

Aki az ingyenes verziókat szereti, annak jó hír, hogy egyúttal az Express változatok is elkészültek, amik továbbra is ingyenesen letölthetőek, sőt a Web Platform Installerrel ez már nagyon egyszerűen megtehető.

A telepítő egyébként barátságosabb, nem kérdez sokat (végre a Crystal Reportsot sem kell kivenni), nálam csak egy újraindításhoz ragaszkodott.

A Microsoftos bővítmények közül nekem leginkább a Web Deployment Projectsre volt szükségem, amiből egyelőre Beta változat tölthető le az új Studiohoz. Tetszik, hogy kompatibilis a régi verzióval, de azért az új MSDeploy támogatása is belekerült (igaz, csak alapszinten). Silverlight rajongók is örülhetnek, mert a Silverlight 4-hez is letölthető már a fejlesztőeszköz kiegészítés RC változata.

Az új VS nagyságrendekkel jobban használható, mint a korai béták voltak: aki attól tart, hogy a WPF dög lassú, annak íme a bizonyíték, hogy mégsem. Nem csak pofás a GUI, de reszponzív is, a multimonitor támogatáshoz pedig egy pillanat alatt hozzá lehet szokni, az összes újdonságot pedig meg sem próbálom felsorolni, tényleg sok van.

Nagyon tetszik, hogy a New Project dialógusablakba bekerült egy Online Templates szekció, ahol már most sok érdekes project van a Visual Studio Gallery-ből és a lista remélhetőleg a Web Platform Installerhez hasonlóan gyors ütemben fog bővülni:

VS 2010: Online templates szekció a New Project dialógusablakban

Nem vagyok teljesen elégedett

Nem állíthatom, hogy mindennek örülök, ami változott a Visual Studioban – cloud árnyékolja be az örömömet.

Az első csalódás rögtön a telepítésnél érheti a mobil alkalmazásfejlesztőket: nincs Compact Framework támogatás az új Studioban, sőt nincs új Compact Framework sem. Aki tehát Windows Mobile 6.x-re szeretne/kell fejleszteni, az ne akarjon áttérni Visual Studio 2010-re. Igazi showstopper. Öröm az ürömben, hogy a Windows Phone 7-re fejlesztőknek lesz VS 2010 Express for Windows Phone.

A második durva csalódást azok fogják elszenvedni, akik az offline MSDN-t részesítik előnyben. Oda a jó kis vastag kliens alkalmazás, már az offline MSDN Library is egy helyi webszerveren fut, böngészőben. A kereső katasztrófa, mert a régi Index ablak helyett itt most pontosan kell tudnom, hogy mit keresek. Ha ez így folytatódik, a következő verzióban egy Bing desktop search is települni fog. A sebessége is pont olyan.

A Start Page-et alaposan sikerült átpofozni, de azt továbbra sem értem, miért kellene Studion belül weboldalakat olvasgatnom, mikor erre ott a jó öreg böngésző. Az egyetlen előnye, hogy testreszabható, például alig 353 sor kóddal visszatehetjük rá az eltűnt Open Website és New WebSite menüpontokat. Bízom benne, hogy idővel valaki előrukkol valami igazán értelmessel, addig kikapcsolva marad.

Az egyik igazán bosszantó feature ebben a verzióban is megmaradt: változtattak a projekt fájl szerkezetén, tehát miután egyszer megnyitjuk az új Studioval, utána a régivel nem fogjuk tudni használni. Igazán kitalálhatnának erre Redmondban egy támogatott megoldást, addig marad Steve Dunn ingyenes eszköze.

 

Ami a C# nyelvet és a .NET Frameworköt illeti, azok önmagában megérnének külön-külön is egy-egy misét. Van újdonság bőven, amivel együtt jár, hogy breaking change-ek is vannak mind a C# nyelvben, mind pedig a .NET Frameworkben és az ASP.NET-ben, illetve természetesen néhány típus és tag obsolete lett.

A bosszantó és showstopper dolgoktól eltekintve tetszik az új Studio, az új Framework pedig megint feladja a leckét a tanulni vágyóknak.



Balássy György (MS RD, ASP.NET MVP, MCTS)

Balássy György (MS RD, ASP.NET MVP, MCTS) Villamosmérnök, a BME Automatizálási és Alkalmazott Informatikai Tanszékén webportálok fejlesztését oktatja. 2000 óta foglalkozik a Microsoft .NET platformjával, melynek meghonosításában jelentős szerepet vállalt előadóként, konzulensként és A .NET Framework és programozása című könyv társszerzőjeként. Az MSDN Kompetencia Központon belül a Portál Technológiák Csoport vezetője, szakterülete web alapú rendszerek fejlesztése és üzemeltetése. 2004-ben Magyarországon elsőként kapta meg a Most Valuable Professional címet, majd 2005 óta a Microsoft magyarországi regionális igazgatója. Publikációi a Technet Magazinban, az MSDN Kompetencia Központ honlapján és szakmai blogjában olvashatóak.

2010.04.15. 23:17:59 | Permalink | Hozzászólások: 0 | Tárgyszavak: , , ,


  • OBA "state of the art": addin, ribbon, task pane - Site Source

    Balássy György (MS RD, ASP.NET MVP, MCTS) Múlt héten egy barátom jóvoltából (ezúton is köszönet érte) kezembe akadt a 6 Microsoft® Office Business Applications for Office SharePoint® Server 2007 című MS Press könyv. Bevallom elsőre vegyes érzelmeim voltak a könyvvel kapcsolatban, mert bár a SharePoint programozás érdekel, az "OBA" hallatán feláll a szőr a hátamon. Tovább »
  • Accelerators alapok (29:03)

    Fekete Krisztián Az Internet Explorer® 8 a Microsoft legújabb böngészője, amely több technológiai újdonságot sorakoztat fel. Ezek egyike az Accelerator, amelyet magyarul gyorssegédnek is mondunk. Ezek a gyorssegédek kiegészítő menü pontok formájában segítenek gyorsan végrehajtani a mindennapos böngészési feladatokat anélkül, hogy más webhelyekre kéne ellátogatnunk. Egyszerűen kiemelünk bármilyen szöveget egy weblapon, majd a szöveg fölött megjelenő kék Gyorssegéd ikonra kattintva – útvonalterveket kaphatunk, lefordíthatunk szavakat, elküldhetjük e-mailben a tartalmat másoknak, könnyedén kereshetünk és így tovább. Például az Internet Explorer® 8 „Keresés a Bing Maps térképein” gyorssegédje... Tovább »


Írja meg Ön is véleményét!


Hozzászólásokat csak regisztrált, bejelentkezett felhasználóktól tudunk elfogadni!

Hozzászólások