Workflow Foundation – miért kellene, hogy érdekeljen?

Egyre gyakrabban találkozom azzal a kérdéssel, hogy mikor érdemes bevetni egy alkalmazás megvalósításához a Windows Workflow Foundationt és egyáltalán mi lesz jobb attól, ha egy aránylag komplex komponenssel bővítjük a rendszerünket?

Első ránézésre a WF bizony egy összetett, vízfejű szörnyetegnek tűnik, foglalkozni kell vele, mire az ember megérti, hogy melyik része mire jó. Egyszerű problémák megoldásához nagy overheadként látja az ember és nehéz átlátni, hogy egy konkrét esetben nyerünk-e vele vagy épp kockára tesszük a projekt sikerét azáltal, hogy egy újabb technológiát próbálunk összereszelni a többivel.

Tavaly volt szerencsém részt venni a barcelonai TechEd Developers konferencián, ahol az egyik szünetben ezekről a kérdésekről beszélgettem Matt Winklerrel, a WF csapat egyik szakértőjével. Mivel ezek a kérdések újra és újra előkerülnek, úgy döntöttem, hogy megosztom a videót:

Matt Winkler interjú

A videó első fele a Workflow Foundationről szól, a beszélgetés második felében pedig a .NET Framework 3.5 verziójában megjelent újdonságokról, elsősorban a WF és a Windows Communication Foundation integrációjáról kérdeztem Mattet. (Ez utóbbiról egyébként már volt ezen a blogon egy részletesebb cikk.)

A beszélgetés mindössze 10 perc, aki most kezd a témával foglalkozni, annak bevezetőként tudom ajánlani.



Balássy György (MS RD, ASP.NET MVP, MCTS)

Balássy György (MS RD, ASP.NET MVP, MCTS) Villamosmérnök, a BME Automatizálási és Alkalmazott Informatikai Tanszékén webportálok fejlesztését oktatja. 2000 óta foglalkozik a Microsoft .NET platformjával, melynek meghonosításában jelentős szerepet vállalt előadóként, konzulensként és A .NET Framework és programozása című könyv társszerzőjeként. Az MSDN Kompetencia Központon belül a Portál Technológiák Csoport vezetője, szakterülete web alapú rendszerek fejlesztése és üzemeltetése. 2004-ben Magyarországon elsőként kapta meg a Most Valuable Professional címet, majd 2005 óta a Microsoft magyarországi regionális igazgatója. Publikációi a Technet Magazinban, az MSDN Kompetencia Központ honlapján és szakmai blogjában olvashatóak.

2008.07.07. 15:27:36 | Permalink | Hozzászólások: 0 | Tárgyszavak: , ,


  • SharePoint teljes webhelytartalom oldal nem jön be

    Balássy György (MS RD, ASP.NET MVP, MCTS) Ma sikerült belefutnom az alábbi kedves üzenetbe egy Windows SharePoint Services oldalon, mikor a webhelyen lévő listákat (viewlsts.aspx) akartam megnézni: An item with the same key has already been added. Tovább »
  • HTML5 konferencia és tanfolyam

    Dávid Zoltán A szombati HTML5 konferencián többen megkerestek, hogy érdekli őket a HTML 5 és az ezzel kapcsolatos fejlesztői tapasztalat. Ezért azt ötlöttük ki, hogy szívesen tartunk egy kb. egynapos, gyakorlatorientált, no-marketing HTML5-jQuery tanfolyamot, ha van erre igény. Lássuk van-e? Ha érdekel egy egynapos, gyakorlatias, együttdolgozós HTML5-jQuery tanfolyam, akkor dobj egy mailt a tanfolyam@aut.bme.hu –ra, vagy jelezd a tanfolyam oldalunkon alul az értesítéskérő felületen. Tovább »


Írja meg Ön is véleményét!


Hozzászólásokat csak regisztrált, bejelentkezett felhasználóktól tudunk elfogadni!

Hozzászólások